Torma Katalin
[Abstract in English] [A teljes cikk letölthető formátumban]
por az câre-o mehr-o nayrang-o rang
’tele gyógyírrel és szeretettel, és varázslattal és becsülettel’
Ferdowsi
1. Bevezetés
Ferdowsi mintegy hatvanezer párversből álló, az iszlám hódítás előtti Irán történetét elbeszélő, kb. 1000 körül keletkezett epikus munkája – a Šâhnâme – a klasszikus perzsa irodalom első remekműveként vonult be az irodalomtörténetbe. A régi ősök kalandos történetének elbeszélése korának kiemelkedő teljesítménye. Ferdowsi felléptekor ugyan már van hagyománya az újperzsa nyelven készült királytörténeteknek, de a művében bizonyított prozódiában való jártasság, és a költői eszközök mesteri használata a korszakban páratlan. Jelen dolgozatban arra vállalkozom, hogy a Šâhnâme egyik történetéből kigyűjtött példákon keresztül bemutassam, Ferdowsi milyen változatos eszközöket alkalmaz a cselekményben szereplő alakok jellemének bemutatására. A kiválasztott szövegkorpusz a mintegy 1387 sorpárból álló Bižan és Maniže történet, melynek eseménysora, és a szereplők viszonyrendszere lehetőséget ad a egymástól igen eltérő jellemek és érzelmek bemutatására.
2. A jellemábrázolás eszközei a Bižan és Maniže történetben
Az Encyclopaedia Iranica „Ferdowsī” szócikkében Khalegi-Motlagh azt állítja, Ferdowsi Šâhnâméjának Bižan és Maniže történetét feldolgozó része vélhetően a szerző fiatal korában, a nagy munka első darabjaként készült el, mely később lett beillesztve a kronológikus történetelbeszélésbe (Yarshater 1999: 515). Állítását azzal indokolja, hogy e történet elbeszélésének stílusa és kevésbé bravúrós retorikai megformáltsága kevesebb jártasságról tanúskodik, mint az epikus munka egyéb részei. Charles Melville a The Text and Image in the Story of Bizhan and Manezhe című tanulmányában szintén megjegyzi, hogy ez az első történet, melyet Ferdowsi elkészített a Šâhnâméból. A kiforratlanság nyomait két tényezőben látja megmutatkozni: egyrészt a viszonylag gyakori természetleírásokban, melyek költői értékét nem vitatja, másrészt pedig a meglehetősen hosszú és szükségtelen párbeszédek alkalmazásában (Melville 2006: 72). Összeségében tehát Melville is megállapítja, hogy a Bižan és Maniže történet egy kezdő költő munkája, akinek a költői beszédmódban való jártassága nem éri el azt a szintet, mely a később készült részekben megmutatkozik.
Nem kívánom dolgozatomban cáfolni Khalegi-Motlagh megállapítását és Melville megjegyzését, pusztán arra kívánom felhívni a figyelmet a továbbiakban, hogy a szereplők bemutatása céljából készült megjegyzések és leírások igen gazdag, színes képet mutatnak az elemzett történetben. Ha a jellemábrázolás szempontjából fontos szövegrészleteket grammatikai aspektusból osztályozni kívánjuk, három csoport alakítható. Az elsőbe a szóösszetételek, a másodikba a nem mondatértékű megnyilvánulások, szószerkezetek, végül a harmadikba a teljes mondatok oszthatók. Negyedik csoportként az egyetlen szóból álló jelzőket vehetnénk számba, azonban mivel ezek előfordulása a szövegben igen ritka, a továbbiakban részletesen nem foglalkozom velük. Annyi azonban ide kívánkozik, hogy jellemzően egyszerű melléknevekről vagy főnévből képzett melléknevekről beszélhetünk ez esetben. Az elsőre példa lehet a zur (’erős’), de metaforaként akár főnév is sorolható e csoportba, mint például a Maniže jellemzéséhez hasznalt pari (’tündér’), vagy a Bižannal és Rostammal kapcsolatban egyaránt alkalmazott niv (’hős’) kifejezés. A főnévből kézpzett melléknevekre pedig a nâmvar (’név’ + melléknévképző, ’neves, híres’), tâjvar (’korona’ + melléknévképző, ’koronás’), a firuzgar (’győzelem’ + melléknév- vagy főnévképző), vagy a Rostam jellemzésére használt širgir (oroszlán + gereftan ’elkapni’ ige praesens töve, ’oroszlánfogó’) hozhatók fel példaként.
A szóösszetételek és a képzett szavak igen gyakori előfordulása az epikus munkákra jellemző díszítő jelzők (epitheton ornans) nagy arányú alkalmazásának köszönhető. Ugyanakkor megfigyelhetőek más típusú, tehát nem állandósult, hanem alkalmi szőösszetételek is, melyek az egyes szereplők külső vagy belső jellemzőinek leírását szolgálják. Az első csoportba tartozó szóösszetételek és szerkezetek – melyek tehát az egyes szereplők epitheton ornansaként jelentkeznek – közé sorolhatóak csak néhány példát említve a következőek: Bižannal kapcsolatban használt gyakori összetételek a farrox-nežâd (’nemes születésű’), mâh-ruy (’holdarcú’), pur-niv (’vitéz gyermek’). Maniže állandó jelzője a xub-cehr(e) (’szép arcú’). Rostam jellemzésére pedig a šir-mard (’oroszlánember’) és a jahân-pahlavân (’világhős’) fordulnak elő a leggyakrabban. Az összetételek másik típúsa a nem állandó jelzőként, hanem a cselekményből adódó szituáció invokálta, alkalmi jelzők. Ezzel a katergóriával az egyes személyek bemutatásánál majd részletesen foglalkozom, most csak egyetlen példát hozok fel, szemléltetésképpen: mikor Bižan és Gorgin elindulnak Turán felé, hogy megleljék a mezőt, ahol a gyönyörű lányok ünnepelnek, Gorgin a kine-sâz ’bosszúépítő’ jelzőt kapja, előrevetítvén ezzel a események rossz kimenetelét.
A szövegben a személyek tulajdonságaira utaló leírások közül leggyakrabban nem mondatértékű megnyilvánulásokkal, szerkezetekkel találkozhatunk. Sok esetben ezek is állandósult, meghatározott szereplőkhöz köthető részletesebb jellemzések. Különösképpen a tulajdonságra utaló jelzős, illetve a birtokos jelzős szerkezetek sorolhatóak ide. Xosrow több alkalommal előforduló jelzője a šâh-e piruz ’győzelmes király’, Bižan megjelenésének leírására a sarv-e boland ’magas ciprus’ metafora szolgál, Rostam pedig gyakran mint xodâvand-e Raxš ’Raxš gazdája’ jelenik meg a szövegben. De olyan hosszabb, nem mondat értékű leírások is lehetnek az egyes szereplők jellemzésének gyakran előforduló eszközei, mint a Gorgin jellemzésére több esetben használt deli por gonâh ’szíve bűnnel teli’ szerkezet.
A mondat értékű jellemábrázolás céljából tett megnyilvánulások legtöbb esetben egyedi, a szituációból fakadó leírások. Jól szemlélteti ezt az a jelenet, mikor Afrâsiâb lányát erkölcstelen viselkedése miatt a következő szavakkal tagadja ki: bar to nazibad hami tâj-o taxt ’Nem vagy egyáltalán méltó a koronára és a trónra’. De szemléletes példa Gorgin becstelenségéről a nakard ic yâd az jahân-âfarin ’Egyáltalán nem emlékezett meg a világteremtőről’ mondat.
Mint az eddigiekből látszik, igen változatos eszközöket alkalmaz a szerző a történet szereplőinek bemutatására. Az egyszavas, tömör jelzőtől a hosszú, akár több sor terjedelmű leírásig. A leghosszabb jellemzések a szereplők ünnepélyes köszöntései, melyek minden esetben az egyik szereplő megnyilatkozásai találkozáskor vagy valamilyen ünnepélyes alkalommal. Ezek terjedelme általában két-három sor, de terjengősebb dicséretek (âfarin) is előfordulnak a szövegben, mint például Rostam Xosrow erényeit lajstromzó monológja, mely tíz soron át tart (826–835). Mivel ezek a magasztaló ünnepélyes beszédek sok esetben sablonokat használnak, véleményem szerint nem célszerű a szereplők jellemének elemzésében ezekre támaszkodni, így jelen tanulmányban figyelmen kívül hagyom ezeket a terjedelmes köszöntő monológokat. Ugyanakkor érdemes megjegyezni, hogy a történet dramaturgiai szempontból kiemelkedő pontjain igen hosszú leírásokat olvashatunk az egyes alakokról vagy csoportokról. Mikor Gorgin meggyőzni igyekszik Bižant a turáni útról, a következő, igen hosszú jellemzéssel próbálja társa érdeklődését és vágyát felkelteni:
hame doxt-e torkân pušide ruy / hame sarv- qadd-o hame mošk-muy
hame rox por az gol hame cašm-e xâb / hame lab por az mey be-bu-ye gol-âb
hame dašt bini be-yârâste / co bot-xâne-ye cin por az xâste
’Minden török lánynak arca elfátyolozva /mind ciprustermetű és mosúszillatú.
Minden arc virággal teli, minden álomszem / minden ajak borral teli és rózsavíz illattal.
Egész mező, amíg a szem ellát, feldíszítve / mint a kínai bálványház, kinccsel telve’
A leírás nemcsak terjedelme, hanem retorikai megszerkesztettsége miatt is figyelmet érdemel. A gondolatritmus eszközét használva Gorgin megnyilatkozásának ritmusa felgyorsul, így az útra ösztökélés izgatottságát és sürgetést fejez ki. Ugyanakkor a repetitio alapjául szolgáló, a félsorokat kezdő hame (’minden’) szót követően csak a grammatikai szerkezet formája azonos, mely az első sorban (hame + főnév + eżâfe jele + melléknév), a második sorban: (hame + főnév + melléknév ’tele valamivel’ + főnév), a harmadik sor első fél sorában a gondolatritmust a hame kezdőszót már nem követi olyan grammatikai szerkezet, mely már korábban előfordult volna, felkészítvén ezzel a befogadót a gondolatfolyam lezárására, melyet az utolsó félsor kezdő szava a co tör meg végképp, lelassítván a leírás hömpölygését és befelyezvén azt. A fent vázolt gondolatritmus működését tovább erősíti a mezőn ünneplők külső tulajdonságainak fokozatos, egyre valószerűtlenebb hyperbolikus leírása, mely végül az utolsó félsorban a kínai bálványház (azaz a szépségek háza) kincseinek hasonlatával zárul.
Kiemelek egy további, példát, mely képi megszerkesztettsége miatt igen komoly retorikai jártasságra utal. A Bižan és Maniže történet véleményem szerint egyik legmeghatóbb mozzanata Giv egyetlen fia elvesztése miatt érzett bánata. Mint majd a személyekre lebontott ismertetésből látható lesz, a szövegben igen változatos leírások szerepelnek erről. Saját fájdalmáról a következőt mondja Giv Rostam apjához, Zâlhoz érkezvén:
… ruyam na-bini be-rang / ze-xun-e može pošt-e pâyam palang
’… az arcomat nem látod színesnek / a szempillámból hulló vértől mögöttem (nyomomban) párduc’ (A sor értelmezésében köszönöm Omid Mallak Behbahâni segítségét.)
A bánat leírását két szemléletes kép szolgáltatja. Az első félsorban a szomorúságtól elsápadt, színtelen arc képe jelenik meg, a második félsorban pedig a gyermek elvesztése miatt hullajtott könnyek költői megfogalmazása olvasható. A szöveg egyéb helyein is gyakran előforduló hyperbola a xun (’vér’) szó alkalmazása a könny helyett. Hasonlóképpen a víz jelenésű âb lexéma is sűrűn a könny szinonímájaként szerepel. Azonban, míg ez utóbbi semleges, a xun szó könny értelemben való használata a szemantikai mező költői kitágítása. A hyperbola használatának célja a szívfájdalom erősségének érzékeltetése. A lehető legnagyobb szomorúság az, melyet Giv átélni kényszerül: gyermeke elvesztésének lehetősége miatt vérkönnyeket hullajt. Ugyanakkor az apa-gyermek viszony ismerete egy újabb asszociációs mezőt is működésbe léptet: a vér ebben a kontextusban egyszerre utal a vérségi kapcsolatra is, mely Giv és Bižan között fennáll. A pars pro toto alakalmazásásával (xun-e može) a kép tovább finomodik. A történet egyéb helyein is előfordul a sírással kapcsolatban a szempilla említése, azonban ez az egyetlen hely, ahol nem feltétlenül eredeti jelentésében használatos, hanem a szem egészére utal. Megjegyzendő, hogy a synecdoche működésmódjára jellemzően a szempilláról éppen lehulló könycsepp képe is felidéződik, mely a sírás folyamatosságát, éppen-megtörténését érzékleteti. Végül a pošt-e pâyam palang képben a prosopopeia egy gyönyörű példáját láthatjuk, melynek alapja a külső hasonlóság. A két félsor teljes jelentése ugyanis az, hogy Giv oly mértékben el van keseredve fia elvesztése miatt, hogy bánatában vér-könnyek csepegtek végig az úton, amint hozta Xosrow segítségkérő levelét Rostamnak, és a lecseppenő könnyei úgy összepettyezték az utat, hogy az olyan lett, akár a párduc bőre. A tömörítés és költői képek burjánzásának egy csodálatos példáját láthatjuk ebben a mondatban, mely – visszatérve Khalegi-Motlagh és Melville kijelentéseire – kiemelkedő, bravúros retorikai megoldásnak tekintendő.
3. A Bižan és Maniže történet legfőbb szereplőinek jellemzése
A történet szereplőinek bemutatása előtt felmerül a kérdés, ki tekinthető a kalandokkal teli események legfontosabb alakjának. Az a tény, hogy a legrégibb teljes szöveg, a Mohl-féle Šâhnâme – mely 1838 és 1878 között jelent meg először nyomtatásban, Le Livre des Rois címmel (Khalegi-Motlagh 1988: VII) – az elemzett epizódnak a Dâstân-e Bižan bâ Maniže ‘Bižan története Mânižével’ (Mohl 2008: 785) címet adta, s a leginkább igényesnek tekinthető kiadás – melyet Khalegi-Motlagh a firenzei kézirat alapján állított össze – szintén címszereplőként határozza meg az ifjú szerelmespárt (Dâstân-e Bižan bâ Mâniže ‘Bižan története Mânižével’ Khalegi-Motlagh, 1988: 303), arra enged következtetni, hogy Bižan és Maniže a történet két kulcsszereplője. Nem szabad azonban megfeledkezni arról, hogy a szerzői intenciót a mai napig homály fedi, ugyanis Ferdowsi nem adott címet munkája egyes epizódainak. Ennek megfelelően a különböző kéziratokban a másolók interpretációjának következtében számos címváltozata lehet az egyes történeteknek. Melville a Bižan és Maniže történetéről írt tanulmányában említ néhány címváltozatot, melyek érdekessége abban rejlik, hogy a hangsúly ezekben a szerelmi történetről a harciasságra helyeződik át (Melville 2006: 73–74). A Story of Bizhan-i Giv and Gurgin-i Milad cím például arra ösztönzi a befogadót, hogy a történet olvasása, hallgatása közben a Bižan és Gorgin közötti bonyodalmakra koncentráljon. Megjegyzem ez a cím választás számomra indokoltabbnak tűnik, mint az általánosan elterjedt változat, ugyanis a történetnek ez a rétege az, mely bonyodalmak valódi okozója, s melynek végső megoldása (Bižan megbocsátása) zárja le a történetet. Egy másik, Melville által közölt címváltozat a The story of Bizhan and the wild boars, mely Bižan harciasságát állítja a középpontba, ugyanakkor nem teremti meg a teljes szövegkohéziót, ugyanis e cím pusztán az eseménysor egy kezdeti epizódja, melynek a későbbiekben már nem lesz meghatározó szerepe. Melville megemlíti, hogy feltételezhetően a szövegben a gorâz szót nem eredei értelmében’vaddisznó’-ként kell interpretálni, hanem e kifejezés a turáni harcosokra értendő. Megjegyzését azzal támasztja alá, hogy a harcos Bižan nem indulna háborúba (jang) vadállatok ellen, tehát ez esetben mindenképpen embereket, harcosokat kell érteni a vaddisznók alatt. Sok változat címe Bižan központi szerepét emeli ki, a tömör Bižannâme (’Bižan könyve’) címmel. A Khalegi-Motlagh-féle Šâhnâme-kiadás további címváltozatokat is közöl: Goftâr andar dâstân-e Bižan-o Maniže ’Beszéd Bižan és Maniže történetéről’, Dâstân-e Bižan-e Giv va jang-e gorâz va xadiᶜat-e Gorgin bâ Bižan va cegunegi-ye Îâl-e Bižan bâ Maniže-o Arfâsiâb ’Történet Giv fia Bižanról, a vadkanok harcáról, Gorgin Bižan elleni csalásáról, és Bižan Manižével és Afrâsiâbbal való viselkedésének milyenségéről’ (Khalegi-Motlagh 1988: 303).
Mint ismeretes, a cím – mint genette-i értelemben vett paratextus – az irodalmi szöveghez szervesen hozzátartozó elemként funkcionál, sőt sok esetben az interpretáció kiindulópontjaként határozódik meg. Azonban egy olyan szöveg esetében, melynek címe nem a szerző invenciója, pontosabban nem bizonyítható a szerzői szándék – tekintve, hogy számos, egymástól lényegileg eltérő interpretációt implikáló címváltozat létezik – nem javasolt a kéziratmásolók által kitalált cím szerepét túlértékelni, egyedi értelmezésben kiindulópontként felhasználni. Ha azonban mégis ezt tesszük, tisztában kell lennünk azzal, hogy nem a szerzői intenció értelmezésünk kiindulópontja, hanem egy kéziratmásoló interpretációja. Természetesen egy ilyen szöveg esetében, melynek számos változata ismeretes, azzal, hogy a sok lehetőség közül az egyik variánst választjuk ki, már eleve alávetettük magunkat a manuscripum készítője értelmezésének.
Visszatérve a cím és a főhős(ök) kérdésének problémájára: ha eltekintünk a történet megjelölésére szolgáló paratextusvariánsoktól, és pusztán magát a szöveget vizsgáljuk, érdekes következtetésekre juthatunk. Statisztikai alapon vizsgálva Bižan, Maniže és Rostam aktív részvételét az eseményekben arra a megállapításra juthatunk, hogy közel azonos mértékben szerepelnek a történetben, annak ellenére, hogy Rostam csak a cselekmény közepe felé tűnik fel (660. sorban), azonban ettől a ponttól kezdve folyamatosan a színen van. Jól szemlélteti a három alak közel azonos súlyú szereplését a narrátor, illetve a többi szereplő áltat tett, a jellemábrázolás szempontjából meghatározó kijelentéseinek előfordulása: Bižan, Maniže és Rostam karakterisztikus tulajdonságairól, illetve cselekedeteiről hozzávetőlegesen azonos mennyiségű megjegyzés, leírás szerepel az eposz jelen epizódjában. ( Rostamról és Bižanról 50 ilyen idézet olvasható, Manižéről 44.) Ezek alapján, tehát arra a következtetésre juthatnónk, hogy e három szereplő egyenrangú főszereplője a történetnek. Azonban, ha dramaturgiai szerepük szempontjából kívánjuk rangsorolni a történet e három karakterét, vitathatatlan, hogy Rostamé a központi szerep. Nemcsak a Bižan önfejűségéből, vágya követéséből (xod-kâme) fakadó bonyodalmat oldja meg sikeresen Rostam, hanem leleményességéről, óvatosságáról tanúskodik a kereskedőnek öltözés cselével, és erkölcsi nagyságát bizonyítja azzal, hogy Gorginnak esélyt ad a bűnbánatra. Véleményem szerint tehát a Bižan és Maniže történet főszereplője nem a két címszereplő, hanem a minden helyzetben erkölcsösen és helyesen döntő és cselekvő, a bonyodalmakat megoldó Rostam. Ennek fényében a szereplők egyéni bemutatásának sorát az ő karakterével kezdem.
3.1. Rostam, a jahân-pahlavân (’világhős’)
A Bižan és Maniže történet abszolút pozitív alakja, aki mindig helyesen cselekszik, ennek megfelelően egyetlen jellemhibájára sem történik utalás, Rostam. A narrátor és a szerplők megnyilatkozásaiból az általános jellemzőkön kívül a királyhoz való hűségéről, a mások iránti empátiájáról és harci erényeiről – mint legfőbb tulajdonságairól – kapunk képet.
Rostam erényeinek, tisztaságának leírására számos példa hozható. Xosrow a sikeresen végzett hőstett után jân-e honar-nak (’erényes lélek’-nek) nevezi Rostamot. Maniže pedig visszaérkezvén Bižanhoz az iráni „kereskedőtől” kapott ételekkel – mit sem sejtve arról hogy a szerelme megszabadítása céljából érkezett híres hőssel találkozott – a következőképpen jellemzi megsegítőjüket: yeki mard-e pâkize bâ-huš-o farr (’egy tiszta, okos és áldott /istentől segített/ férfi’), illetve a szöveg egy későbbi pontján pir-e farrox-pay-e nik-nâm-nak (’Idős /öreg mint főnév/ szerencsés lábú, jónevű’) nevezi. Felhívom a figyelmet arra, hogy a szöveg egy másik pontján Rostam megszólítására Gorgin egyetlen szó kivételével ugyanezeket a lexémákat használja, azonban a szavak sorrendje és kapcsolódás eltérő: nik-pay, farroh-o nik-nâm (’szerencsés léptű /jó-nyomú/, boldog és jónevű’). Mindkét idézetet a nik-nâm (’jónevű’) szóösszetétel zárja. A szó szerinti fordításban ’szerencsés lábú, szerencsés léptű’ kifejezés előtagja azonban a két idézetben eltérő: Maniže a farrox, Gorgin a nik előtagot használja. S míg Manižénél a farrox a szóösszetétel előtagjaként szerepel, ugyanez a szó Gorginnál önálló melléknévként kerül a mondatba. Rostam nemeslekűségére szintén gyakran történik utalás: râd-mard (’nemes ember’); dar-e râd-mardi-o band-e balâ (’nemes ember ajtaja/kapuja és a balszerencse megkötője vagy’). Nemeslelkűsége abban is kifejezésre kerül, hogy környezete nagy tisztelettel tekint rá. Ezt legérzékletesebben az a jelenet fejezi ki, melyben Rostam Xosrow udvarába érkezik, s nemes emberek mennek ki fogadására, akik szinte istennek kijáró tisztelettel tekintenek rá:
nešastand gordân-o Rostam bar asp / be-kerdâre raxšande âẕar Gošasp
’A hősök leültek, és Rostam a lován / mint a ragyogó Gošasp tűz’
Rostam kiemelkedése környezetéből a jelenet résztvevőinek elhelyezkedése által is kifejezésre jut: míg tisztelői a földön, Rostam híres lova, Raxš hátán ül. Így a fogadására érkezettek és Rostam közötti erkölcsi különbség a térbeli távolság által is érzékeltetve van. Ez természetesen nem jelenti azt, hogy Xosrow alattvalói nemtelen emberek lennének, pusztán a főhős feljebbvalósága, már-már isteni jelleme van hangsúlyozva. E képzetet – Rostam istenhez hasonlatos nagyságát – a Gošasp-hasonlat tovább mélyíti. Egy további költői leírást is idézek példaként arra, mekkora tiszteletet vívott ki magának Rostam nemes tetteivel. Mikor Rostam hét kisérőjével elindul Afrâsiâb birodalmába kiszabadítani Bižant, a következő megjegyzés olvasható: be-kaf bar nehâde hame jân-e xiš (’mindannyian kezébe adták a lelküket’).
Rostam a fent vázolt tiszteletet többek között szolgálatkészségével és a királyhoz való hűségével (mard-e xosro-parast) érdemelte ki. Giv szavai tanúskodnak arról, hogy Rostam egy pillanatig sem hezitált Xosrow segítségére kelni:
na-tâbid Rostam ze-farmân-e to / del-aš baste didam be-peymân-e to
’Rostam nem fordult el parancsodtól / szívét a szövetségedhez kötve láttam’
Rostam hűségével és azzal, hogy rá mindig lehet számítani, Xosrow is teljesen tisztában van. A történetben Xosrow többször említi, hogy Rostam mindig készen áll arra, hogy harcoljon a nemes cél érdekében: elsőként Rostámhoz írt segítségkérő levelében – hamiše kamar baste-ye kârzâr (’mindig készen állva a csatára’), majd, mikor Rostam megérkezik hozzá a szolgálat teljesítésére – miân baste dârand pišam be-pây / hamiše be-niki ma-râ rahnamây (’Felövezve készen állsz előttem / mindig társam vagy a jó ügyben’). Rostam hűségének legkifinomultabb megrajzolását a fa-metaforában, és annak továbbfejlesztésében láthatjuk. Gorgin Rostamnak küldött üzenetében a következő megszólítással kezdi mondandóját:
deraxt-e bozorgi-o ganj-o vafâ / dar-e râd-mardi-o band-e balâ
’Nagy fa vagy és kincs és hűség vagy, / nemes ember ajtaja/kapuja és a balszerencse megkötője vagy’
A fenti metaforasorból számunkra jelen pillanatban a fa- és hűség-metafora érdemel figyelmet, ugyanis ez az alapja egy, a szöveg későbbi pontján tett, narrátori leírásnak. Mikor Bižan Rostam elrejtett gyűrűjét megleli, s felsejlik a szabadulás reménye, a narrátor a ’hűség fájának gyümölcsé’-nek (bâr-e deraxt-e vafâ) nevezi a Rostam nevével ellátott gyűrűt. E kifejezésben az előbbi idézet két metaforája összekapcsolódik: Rostam e képben már nem pusztán mint fa és mint hűség jelenik meg, hanem maga a hűség fája, kifejezvén ezzel erkölcsi nagyságát és megingathatatlan odaadását.
Rostam segítőkészségének kulcsa mások iránti empátiája. Igen érzékletes leírások olvashatók arról, hogy Giv bánata és Bižan méltatlan meghurcoltatása mennyire felkavarja lelkét az-u nâme bastad do dide por âb / hame del por az kin-e Afrâsiâb // pas az bahr-e Bižan xorušid zâr / foru-rixt az dide xun bar kenâr (’Amint átvette a levelet, két szeme tele könnyel / szíve tele Afrâsiâb elleni bosszújával. // Majd Bižan miatt kiáltott panaszt / szeméből vér ömlött oldalra/félre’). Még abban a helyzetben sem tudja leplezni fájdalmát, mikor álruhába öltözve érzéketlenséget igyekszik mutatni, nehogy Maniže előtt felfedje kilétét és ezzel Bižan megmenekítésére kieszelt terve kudarcba fulladjon:
be-tarsid Rostam ze-goftâr-e uy / yeki bâng bar zad bolandaš be-ruy
’Rostam megijedt beszédétől / egy nagy (hangos) sóhajt hallatott’
De Maniže, annak ellenére, hogy nem sejti kivel áll szemben, leleplezi Rostam szinlelt érzéketlenségét: ze-to sard goftâr key dar xarad (’Hogyan illene hozzád a hideg beszéd?’).
A számos erénnyel megáldott Rostam azonban mint jahân-pahlavân (’világhős’), niv (’hős’), tiz-cang (’gyorskezű’), šir-mard (’oroszlánember/bátor’), tehát mint kiemelkedően jó és méltán híres (nâm-dâr) harcos kerül bemutatásra, aki nemcsak a kardforgatásban való jártasságának köszönheti sikereit, hanem eszes (xerad) és cseles (kimâ) stratégiájának is.
Már korábban esett szó arról hogy Rostam harciassága gyakran az oroszlán erejéhez és ügyességéhez van hasonlítva (šir-mard). Meg kell jegyezni, hogy nem ez az egyetlen állat, melynek bátorsága, jó értelemben vett vadsága és kitartó küzdelme Rostam harcmodorát is jellemzi. Pirân, mikor Afrâsiâbnak elmagyarázza miért nem tanácsos az iráni hősök haragját Bižan meggyilkolásával fellobbantani, többek között arra hivatkozik, hogy Rostam úgy harcol, akár egy felbőszült krokodil (nahang-e dežam Rostam niv). Később, a turániakkal történő összecsapásban ’mint feldúlt sárkány’ (con eždehâ-ye dežam) küzd ellenségeivel. Ide sorolandó még az a hasonlatokban bővelkedő leírás, melyben Rostam ádáz küzdelme az elszakad gyeplőjű dromedár és a farkas elszántságához van hasonlítva:
be-har su ke Rostam bar afgand Raxš / sarân-râ sar az tan hami kard paxš
be-cang andarun gorze-ye gâvsâr / be-sân-e hayuni gosaste mahâr
be-qalb andar âmad be-kerdâr-e gorg / parâgande kard ân sepâh-e bozorg
’Akármerre fordította (vetette) Rostam Raxšot / a fejeket a testtől mind elválasztotta.
Kezében a bikafejű buzogány / elszakadt gyeplőjű dromedár módjára.
Középre ment akár egy farkas / azt a nagy sereget szerteszórta’
A Šâhnâme egyéb történeteiben is vitézségével kitűnő Rostam a Bižan és Maniže cselekményében központi szerepet kap, melynek során harci erényein túl egyéb pozitív jellemvonásai is bemutatásra kerülnek. Xosrow a Rostamnak írt segítségkérő levelében az iráni šâh szolgálatára készen álló Rostam minden – már az eddigiekben ismertetett – jó tulajdonságát felsorolja:
… pahlavân-zâde-ye por honar / ze-gordân-e keyvân bar âvarde sar
to’i az niyâgân ma-râ yâdgâr / hamiše kamar baste-ye kârzâr
’… az erényes hősfi / királyok hősétől felemelt fejű (büszke)
Az ősöktől te vagy nekem az emlék / mindig felövezve a csatára’
3.2. Bižan, a pur-niv (’vitéz gyermek’)
Annak megfelelően, hogy a megnyilatkozó milyen viszonyban van Bižannal, eltérő jellemvonásai kapnak hangsúlyt. Természetesen a történet háttérszituációjából fakadóan az irániak pozitív, a turániak pedig negatív megítélésben részesítik. Kivétel ez alól Pirân, aki Bižan irányába mutatott empátiájával kiemelkedik a turáni szereplők közül. A narrátor leírása szerint az akasztófa árnyékában álló híres (nâmvar) iráni ifjút Pirân sebzett szívűnek (jegar-xaste) látja. A királytisztelő (xosro-parast) Pirânnal szemben a többi megnyilatkozó turáni, vagy a politikai ellenséget, vagy – elsődlegesen Afrâsiâb – a személyes ellenfelet látja Bižanban, ennek megfelelően Maniže szívének rabulejtése miatt ’kártevő gazember’-nek (badkoneš raymanâ), illetve már a tervezett büntetésre is utalva ’lehanyatló-sorsú’-nak (negun-baxt), más szöveghelyen pedig bad-e xire sar-nak (’fejement, ostoba ellenség’) nevezi őt Afrâsiâb. Garsivaz, Afrâsiâb testvére a turáni király leggonoszabb ellenségének nevezi: šâh-râ badtarin došman-ast.
Meglepő módon a legfontosabb iráni szereplők (Rostam, Xosrow és Giv) – a dicsérő (âfarin) beszédeket figyelmen kívűl hagyva – verbálisan nem, vagy nagyon ritkán nyilvánulnak meg Bižan jelleméről. Annál inkább mutatja azonban kétségbeesésük, és Bižan segítségére sietésük, hogy szeretik, tisztelik az ifjú vitézt. Ezen a ponton érdemes kitérni a szöveg azon sajátosságára, hogy a narrátor gyakran valamelyik szereplő nézőpontjába helyezkedve tesz megjegyjést, így az adott szitációban részt vevő figura beszédszólama besugárzik mondandójába. Ékes példa erre, a narrátor történetelbeszélésében kétszer is előforuló pur-niv (’vitéz gyermek’) megnevezés. Mindkét szituációban Giv is jelen van, de a Bižan jelölésére szolgáló kifejezés nem az aggódó apa szájából hangzik el, beszédszólamának besugárzása azonban egyértelműen felfedezhető, ugyanis Bižan – tekintve, hogy egy harcosról van szó – csak Giv szemében pur (’gyermek’). Az apa-„gyemek” összetartozás kifejezését tovább finomítja, hogy mindkét említett esetben a pur-niv az apa nevére, Giv-re rímel. A Manižével való találkozás során is hasonló szövegműködésre figyelhetünk fel, ugyanis a történetnek ez az egyetlen szituációja, melyben a narrátor Bižan vonzó külsejét dicséri: do roxsâr-e Bižan co gol bar šekoft (’Bižan két orcája, mint a rózsa, kibimbózott’), sarv-e boland (’magas ciprus’), mâh-ruy (’holdarcú’). Különösen ez utóbbi példa igazolja Maniže nézőpontjának megjelenését a narrátori dikcióban, ugyanis a turáni lány a dajkájának elmondott üzenetben három alkalommal is holdarcúnak nevezi Bižant.
A narrátor számos Bižan jellemét bemutató tömör megjegyzést tesz, melyek túlnyomó többsége Bižan harciasságának és vitézségének leírására szolgál: razm-zan (’harc-ütő’), Ṭahmura³-e div-band (’dívmegkötő Ṭahmura³’), be-kerdâr-e šir (’oroszlán módjára’), mard-e delir (’bátor ember’), laškar-penâh (’sereg-védelmező’), zur (’erős’), tiz-cang (’éles körmű, harcias’), gohar-e pahlavân (’vitézek fajtájából való’). A harci erények kiemelésén túl egyéb jó tulajdonságaira is fény derül: farrox-nežâd (’nemes születésű’), râst-piše (’jóra szánt, elkötelezett, jó szándékú/irányultságú’), nik-baxt (’jószerencséjű’).
Bižan narrátori leírásainak legművészibb rétege azok, a rendszerint hasonlat alapú, megjegyzések, melyek az iráni ifjút hadakozás közben mutatják be. Két esetben is hatalmas erejének érzékeltetésére az elefánt-hasonlat kerül alkalmazásra:
…con pil-e kafk-afganân / sar-e gur-o âhu ze-tan bar konân
’…mint habvető (tajtkézó) elefánt / a gazellák és vadszamarak fejét testétől elválasztó’
…co pil-e mast / yeki xanjar-e âb-dâde be-dast
’…mint részeg elefánt / vízedzett karddal kezében’
A vadkanok elleni küzdelem leírásánál egy igen gazdag természeti hasonlattal van Bižan lendületes és mindent elsöprő harci buzgalma ábrázolva:
co raᶜd-e bahârân be-Ġorrid saxt / co bârân foru-rixt barg-e deraxt
’Mint a tavaszi villámlás, nagyot ordított / mint az eső, a fák levelét leszórta’
Ugyanez a természeti hasonlat jelenik meg a történet végén. Mikor a turániak elleni harcban részt vesz Bižan, az ellenség feje úgy hullik kardjától, akár az őszi fa levelei a széltől:
sar-e sovârân hamco barg-e deraxt / foru-rixt az bâd-o bar gašt baxt
’A lovasok feje, akárcsak a fa levelei / lehullott a széltől, és megfordult a szerencse’
Bižan fogságának gyötrelmeit három nézőpontból ismerhetjük meg. Elsőként a narrátor leírásából; majd Xosrow, világ-kupájának segítségével bukkan a verembe zárt, leláncolt Bižanra; végül Maniže beszéli el Rostamnak kedvese méltatlan állapotát. Mindhárom leírás hasonló képeket használva szinte naturaliszikus módon jeleníti meg a szerencsétlenül járt hős helyzetét. Maniže a következő szavakkal él:
ke bicâre Bižan bed-ân žarf câh / na-binad šab-o ruz-o xoršid-o mâh
be-Ġoll-o be-mesmâr-o band-e gerân / hami marg juyid zi-yazdân bar ân
’hogy szegény Bižan abban a mély veremben / nem lát estét és reggelt, és napot és holdat
láncban, szögekkel és súlyos bilincsben / folyton a halált kereste (kérte) az istentől a(zok) miatt.’
Maniže Bižanról való megjegyzései azonban elsősorban vonzó megjelenésére vonatkoznak. Már korábban szó volt arról, hogy Maniže kedvesét előszeretettel nevezi holdarcúnak (mâh-ruy), holdnak látszónak (mâh-didâr). Mikor Bižant először megpillantja, szépsége oly mértékben elkápráztatja Manižét, hogy tündézhez (pari) és Siâvaxšhoz hasonlítja őt. Bizonyára Maniže tisztában van azzal, hogy a legendás szépségű iráni hős, Siâvoš (Siâvaxš) már nem él, hiszen az iráni–turáni háború egyik kiváltó oka Siâvoš kegyetlen meggyilkolása volt. Azzal tehát, hogy Maniže a vázolt alakokhoz hasonlítja Bižant, földöntúli szépségét igyekszik hangsúlyozni:
parizâde yâ Siâvaxšiyâ / ke delhâ be-mehrat hami baxšiyâ
va yâ xâst andar jahân rastaxiz / ke be-froxti âtaš-e mehr-e tiz
’Tündérfajzat vagy Siâvaxši vagy, / hogy szíveket szereteteddel admányozol?
Vagy a feltámadás napját akartad, / hogy fellobbantottad a heves szeretet tüzét?’
Röviden érdemes még kitérni arra, hogyan vall Bižan saját magáról. A történet elején, mikor jelentkezik a vadkanok elleni küzdelemre, Xosrownak bizonyítani akarja, hogy fiatalsága ellenére érett a harcra, s megvannak azok a képességei, melyek a feladat teljesítéséhez szükségesek: to bar man besosti gomâni ma-bar (’Ne feltételezz rólam gyengeséget!’), javân-am valiken be-andiše pir (’Fiatal vagyok, de gondolkodásban idős’), man-am Bižan-e Giv-e laškar-šekan (’Giv fia Bižan vagyok, a seregtörő’). Még két olyan megjegyzésről kell feltétlenül szót ejteni, melyek – annak ellenére, hogy nem turáni szereplő szájából hangzanak el – negatív fényben tüntetik fek Bižant. Az első ilyen kijelentést Giv teszi, mikor Bižan önként jelentkezik a veszélyes feladat teljesítésére:
…in javâni cerâ-st / be-niru-ye xod in gomâni cerâ-st
’… Miért e legénykedés? / Miért e túlzott bizalom erődben?’
Mivel a későbbiek során Bižan bebizonyítja, hogy harcban való jártassága nem hiányzott sem a történet elején kapott feladathoz, sem a turániakkal vívott küzdelemben, Giv szavait nem negatív, Bižan rátermettségét kétségbevonó megjegyzésként ajánlott értelmezni, hanem inkább a féltő apa óvó szavaiként kell értelmeznünk. A másik pejoratív jelző a Maniže dajkájával való üzenetváltást leíró jelenetben a narrátor megjegyzéseként olvasható xod-kâme (’saját vágyú, önfejű’) jelző, melynek dramaturgiai szempontból van fontos szerepe, ugyanis, míg Bižan a a fa árnyékában meghúzódva távolról figyelte Manižét, nem érhette semmi baj, azonban attól a pillanattól, hogy megszólítja őt a dajka, beindul az elkerülhetetlen eseménysor, melynek végpontja Bižan fogsága lesz.
3.3. Maniže, a xub-cehre (’széparcú’)
A Maniže jellemábrázolásában szerepet játszó szöveghelyeket érdemes három csoportra osztani: külsejére, megjelenésére vonatkozó leírások; az iráni pár választása következtében kialakult kellemetlen helyzetét, és abban való viselkedését ismertető szövegrészek; végül az önfeleldozó segítőkészségéről tanúskodó szövegek halmaza.
A címszereplő lány elkápráztató szépségéről, és környezetére tett hatásáról szóló terjedelmes leírás a dolgozat egy korábbi pontján már bemutatásra került. Ez alkalommal a bot-xâne-ye cin por az xâste képre hívom fel a figyelmet, melyben Maniže és udvarhölgyei mint a kínai bálványház kincsei, tehát isteni szépséggel bíró bálványok kerülnek meghatározásra. A történet más pontjain is előkerül e kép: az ünneplő társaságot megpillantva Bižan előtt mint Qandâhar napjának bálványai tűnnek fel a szépségek, s közöttük Maniže is:
botân did con loᶜbat-e Qandahâr / be-yârâste hamco xorram bahâr
’Bálványokat látott, mint Qandahâr Napja / feldíszítve, akár a víg tavasz’
Hasonlóképpen a bálvány-hasonlattal él Bižan, mikor Afrâsiâbnak beszámol csodálatos elemekben bővelkedő történetéről, melyben saját és Maniže ártatlanságát igyekszik bizonyítani: a xofte bot (’alvó bálvány’) megnevezés egyszerre kifejezi Maniže védtelenségét, s utal emberfeletti szépségére. A turáni lány elragadó megjelenéséről árulkodnak epitheton ornansai is: xub-cehr(e), xub-ruy (’széparú’), xoršid-rox (’naparcú’); csakúgy, mint alkalmi jelzői: negâre samanbar (’jázminkeblű szépség’), sarv-bon (’ciprusfa’). A narrátor költői képekben bővelkedő leírása Maniže arcának szépségét a valószínűtlenségig eltorzítva magasztalja fel: orcájának csillogását a jemeni fényes csillaghoz hasonlítja, arcszínét költői túlzással élve ibolyaszínűként határozza meg, arcformáját pedig két jáznimlevélhez hasonlítja:
be-roxsâregân con Sohayl-e Yaman / banafše gerefte do barg-e saman
’Orcáin akár a jemeni Canopus / ibolyát kapott két jázmin levél’
A második szövegcsoport, mely Maniže jelleméről árulkodik, Maniže mint doxt-e Afrâsiâb (’Afrâsiâb lánya’), nâmvar doxtar (’híres leány’) bukásához kötődik, tehát azt mutatja be, hogyan dolgozza fel Maniže, hogy párválasztása következményeképpen (Bižant, az iráni hadak hősét, így apja egyik ellenségét választotta párjának) megszokott életkörülményeiről és pozíciójáról lemondani kényszerül. Afrâsiâb többek között a következő szavakkal átkozza ki Manižét: bar to na-zibad hami tâj-o taxt (’Nem vagy egyáltalán méltó koronára és trónra.’); s Maniže helyzetét Xosrow eképpen jellemzi: doxt-e gom bude baxt (’a szerencséjét elvesztett leány’); doxt-e ravân-kâste (’szerencsétlen leány’). A királylányhoz méltatlan körülmények és öltözet leírására számos szöveghely utal: Maniže be-mândaš abi-câdorâ / barahne do pây-o košâde sarâ (’Maniže fátyol nélkül maradt / csupasz lábbal és fedetlen fejjel.’); barahne sar ân doxt-e Afrâsiâb / bar Bižan âmad do dide por âb // hami bâstin xun-e možgân be-roft (’Fedetlen fejjel Afrâsiâb lánya / Bižanhoz érkezett könnyel teli szemmel. // Ruhája ujjával elsöpörte szempillája vérét’); azonban legérzékletesebben maga Maniže vall helyzetéről Rostamnak:
Maniže man-am doxt-e Afrâsiâb / barahne na-dide ma-râ âftâb
konun dide por xun-o del-e por ze-dard / az-in dar be-ân dar do roxsâre zard
’Maniže vagyok, Afrâsiâb lánya / fedetlenül nem látott még engem a Nap.
Most szemem teli vérrel, szívem fájdalommal / ajtótól ajtóig, két sápadt orcával [koldulok]’
A királyi származású lány, akit elfátyolozattlanul senki sem láthatott, most csupasz, fedetlen fővel (barahne) jár. Azonban, mint a fenti idézetből is kiolvasható – s ezt Rostámhoz idézett monológja folytatása is alátámasztja – kevésbé zavarja őt saját sorsának fordulata, sokkal inkább aggódik kedvese reménytelen helyzete miatt:
na-yâbam ze-timâr-e u hic xâb / ze-nâlidan-e u do cešm-am por âb
’Az érte érzett aggódástól nem tudok aludni / a miatta való kesergéstől szemem könnyel teli’
ma-râ dard bar dard be-fozud az-in / nam az didegân-am be-pâlud az-in
’Ettől fájdalmam egyre gyarapodott / ettől szememből a könny kiapadt’
Bižanért ejtett könnyei leírására – a már idézetteken kívül is – olvashatók megható leírások. Két példát emelek ki ezen a ponton, melyek figyelmet érdemelnek: a del az dard por xun-o rox juybâr (’Szíve a fájdalomtól tele vérrel, arca folyó’) kép érdekessége, hogy a korábbi szöveghelyeken a xun (’vér’) szó a könny szinonímájaként szerepelt. A szív vérrel telítettsége a fájdalom erősségét hivatott kifejezni. Azonban, mivel a sor másik felében az arc, a folyó metaforával az orcán végigcsorgó könnyáradatra utal, a befogadóban felidéződhet a korábban Givvel kapcsolatban ismertetett, szívbemarkoló fájdalmat leíró kép. Maniže saját bánatát a következőképpen írja le: del-e xaste-o cešm-e bârân-e man (’sebzett szívem és szemem esője’). Szomorúságának felnagyított hyperbolikus leírására, mint az eddigiekből is látható volt, nem ez az egyetlen példa. Végül a narrátor átérezvén Maniže fájdalmát a tömör és kifejező âb-e mehr (’szerelem vize’) szerkezetet használja, egyszerre utalván az okra és az okozatra.
S ezzel át is térünk a harmadik szövegcsoport vizsgálatára, melyben Maniže mint xâhešgar (‘közbenjáró’), zavâr (‘szolgáló, segítő’), Bižan szerető barátja, okos társa – mehrabân yâr hošyâr joft (’szerető barát, okos társ’) – tűnik fel. Maniže legfőbb jellemzője önzetlen szeretete, és kedvese megszabadulása érdekében tanúsított fáradhatatlan, kitartó segítőkészsége. A teljesség igénye nélkül csak azokat a szövegrészleteket idézem, melyekben Bižan Manižét megszólítván lankadatlan szolgálatkészségét dicséri:
basâ ranj-o saxtist ke âmad be-ruy / ze-bahr-e mani ruz-o šab puy-puy
’Sok aggódás és nehézség jelent meg arcodon / értem éjjel-nappal sietve (fáradozva)’
to’i doxt-e ranj âzmude ze-man / fedâ karde jân-o del-o ciz-o tan
’Te vagy a lány, aki miattam a fáradoztál, / feláldoztad lelked, szíved, vagyonod és tested’
be-dâdi be-man ganj-o tâj-o gohar / va yârân-o xišân-o mân-o pedar
’Feláldoztál miattam a kincset, koronát és gyöngyöt / és barátokat, rokonokat, anyát és apát’
Ez utóbbi három idézet is arról tanúskodik, hogy Maniže leglényegesebb karakterisztikuma a szolgálatkészség és empátia.
3.4. Gorgin, a kine-sâz (’bosszút építő’)
Melville rámutat a Bižan és Gorgin története közötti párhuzamokra. Kiemeli hogy mikor Gorgin visszatér Givhez és beszámolni kényszerül a történtekről, össze-vissza habog, majd egy hihetetlen, fantasztikus történettel igyekszik megmagyarázni, Bižan miért nincs vele (Melville 2006: 83). Giv a következő megjegyzéssel jellemzi Gorgin viselkedését: zabân por ze-yâve deli por gonâh (’Nyelve /beszéde/ balgasággal, szíve bűnnel tele’). Ezzel párhuzamosan Bižan angyalok ármánykodásáról szóló meséje is hitetlenkedést és némi megvetést vált ki hallgatóságából: konun con zanân piš-e man bastedast / hami xâb guyi be-kerdâr-e mast (’Most, mint a nők, megkötött kézzel előttem / álomról beszélsz, részeg módjára’). Történetük további hasonlósága, hogy mindketten Rostam közbenjárásának köszönhetik a körülöttük kialakult kellemetlen szituációból való szabadulást: Bižan a verem fogságából menekül, Gorgin pedig – Rostam tanácsára hallgatván – elnyeri Bižan bocsánatát (Melville 2006: 89). Azon a ponton azonban nem értek egyet Melville-lel, hogy Gorgin egy fejlődő hős lenne, aki őszinte bűnbocsánatot gyakorol, melyben az önérdek egy szikrája sem mutatkozik meg (Melville 2006: 82). A szövegben határozottan el is hangzik, mi motiválja Gorgint abban, hogy bűnbánatot tanúsítson: ze-bad-nâmi-ye xiš tarsid mard (’Saját rosszhírűségétől félt’). A jóhíre elvesztése, illetve a király haragjától való félelem hatására mutat bűnbánatot:
…deli por gonâh / do rox zard-o larzân az bim-e šâh
’…szíve bűnnel teli / két orcája sápadt és reszketve a királytól való félelemtől’
roxaš zard gašte ham az bim-e šâh / tan-aš larze larzân-o del por gonâh
’Orcája elsápadt a királytól való félélemtől / teste remegve remegett, szíve bűnnel teli’
Mindennek fényében nem valószínű, hogy későbbi teátrális bűnbánó megnyilvánulásai mögött jellemfejlődés nyomai fedezhetőek fel. Sokkal valószínűbb, hogy tetteti, mintsem bánja, hogy bajba sodorta, elárulta társát. Ezt alátámasztja, hogy a szöveg több pontján a narrátor megjegyzése szerint Gorgin tettei, vagy cselekedetei mögött valami ravaszság, csel feltételezhető. Az első esetben, mikor Bižan sikeresen megküzdött a vadkanokkal, mit sem sejtve arról, hogy Gorgin nem állt készen segítségére, boldogságot színlelve köszönti őt Gorgin: bar-u âfarin kard-o šâdi namud (’Dicsérte őt, és boldogságot színlelt’). Majd Gorgin ravaszságára történik utalás: badandiš Gorgin-e šuride kiš / … behoš (’A rossz gondolatú, ferde törvényű Gorgin / … ravaszan’). Végül a narrátor hami râst pendâšt goftâr-e uy (’[Bižan] mindvégig igaznak vélte [Gorgin] beszédét’ ) megjegyzése Gorgin szavahihetőségét vonja kétségbe.
A Bižan mellé kijelölt vezető (râhbar), segítő (yârmand) társ tehát nem erkölcsös és példamutató magatartásával emelkedik ki társai közül, éppen ellenkezőleg rosszra való hajlama és hitetlen, semmit nem tisztelő hozzáállása a szöveg több pontján is kifejezésre jut:
delaš-râ be-picid Ahrimanâ / bad andâxtan sâxt bar Bižanâ
’Szívét Ahriman elfordította / rossz tervet szőtt Bižan ellen’
na-kard ic yâd az jahân-âfarin
’Egyáltalán nem emlékezett meg a Világteremtőről’
A fenti idézetekben Gorgin két igen lényeges, a viselkedését és hozzáállását alapvetően meghatározó mozzanatra derül fény: Bižan elleni gonosz tervének oka azzal magyarázható, hogy képtelen volt ellenállni a gonosz (Ahriman) csábításának; ezzel párhuzamosan a jónak (jahân-âfarin) járó tisztelet sem adta meg. Gorgint tehát a gonosz kerítette hatalmába, döntéseiben és tetteiben Ahriman az irányadó, és nem a nemes cselekedetekre és jó gondolatokra ösztönző világteremtő isten. Ahrimani természetére vonatkozó számos megjegyzés szerepel a történetben: kine-sâz (’bosszút építő’), sag-sost-e rây (‘gyengeeszű kutya’), bad-xâh joft (’rosszakaratú társ’), xire nâ-pâk mard (‘ostoba, tisztátlan férfi’). Bižan fogságba esése tehát annak köszönhető, hogy nem látott át Gorgin ravasz cselén – szemben Rostammal, aki gyorsan felismeri Gorgin ármánykodását: dastân namudi co rubâh-e pir (’cselt mutattál, mint az öreg róka’). Bižanról ezt olvashatjuk: na-dânest kaš del co pulâd gašt (’Nem tudta [Bižan], hogy [Gorgin] szíve olyan lett, mint az acél’). A megkeményedett szívű Gorgin később mégis érzékenységet mutatni látszik. Mikor Giv elé állva közli a rossz hír tündérmese változatát, saját érzelmeiről, fájdalmáról olyan túlzóan nyilatkozik, hogy már ezzel is leleplezi azok valótlanságát:
do cešm-am be-ru-ye to âmad ze-šarm / hami ruy šuyam be-xun-âb-e garm
’Két szemem a szégyentől arcodba nézett, / forró vérrel mosom arcom’
del-am šod por âtaš ze-timâr-e uy
’Szívem tűzzel telt meg, a miatta való aggódástól (a féltésétől)’
Mindkét idézetben az érzelmek hyperbolikus felnagyítását az azok hevességére utaló garm (’meleg’) és âtaš (’tűz’) szavak fejezik ki. Külön figyelmet érdemel az első vallomás, mely szerint Gorgin a korábban már említett emfatikus xun-âb (’vér-könny’) szóval fejezi ki bánatának mélységét, s ráadásul könnyei nem szelíden csepegnek szeméből, hanem egész arcát beterítik. A teátrális jelenet, melyben Gorgin Giv előtt, arcát kaparva az aggódástól a földön vezeklik, szintén a nem valós érzelmek megjátszásáról tanúskodik:
hami gašt Ġalṭam be-xâk andarâ / šaxude roxân-o barahne sarâ
’A földön/porban tekergett (vonaglott) / orcáit karmolva, fedetlen fővel’
A történet viszatérő képe a bűnbocsánatért esedezés porban való vezekléssel történő kifejezése. Az imént említett példát követően – melyről megállapítottuk, hogy őszintétlennek tűnik – Gorgin a Bižannak küldött üzenetében, az egyéb nagy penitenciáját bizonyító ígéretek mellett – be-âtaš naham xištan piš-e šâh / gar âmorzeš âmad ma-râ zin gonâh (’A király előtt a tűzpróbát kiállom / ha megbocsátást nyerek ettől a bűntől.’); co Ġarm-e žiân bâ to âyam damân (’Mint feldühödött kos sietve jövök veled’) – a következőképpen nyilatkozik meg:
šavam piš-e Bižan ĠalÔam be-xâk
’Bižan elé megyek, fetrengek a földön’
A büntetéstől és rossz hírbe keveredéstől (bad-nâmi) való félelem hatására teszi Rostamnak a fenti ígéretet, így hát a jelenet, melyben az imént idézett szavait valóra váltja, sem feltétlenül jellemfejlődéséről, megjavulásától tanúskodik: bi-âmad be-mâlid bar xâk ruy (’jött és a földbe „dörzsölte” arcát’). A változás lehetősége ugyan felmerül a történetben, de annak eléréséhez Rostam nemeslelkűsége, és példamutató viselkedése szükséges: bi-afruzam in tire mâh-e torâ (’Felragyogtatom a te sötét holdadat /arcodat/’). Tehát az ahrimani természetű Gorgin – mivel őszinte bűnbánatot nem tud tanúsítani – a Bižan és Rostam jóindulatának és bocsánatának példájából tanulva vetheti le gonosz természetét. De, hogy ez valóban bekövetkezik-e, a történetben homályban marad.
3.5. Xosrow, a šâh-e piruz (’győzedelmes király’)
Xosrow a Bižan és Maniže történetben egyértelműen mint a jó, megbízható király jelenik meg. Elgendő számbavenni a jelzői értelemben használt mellékneveket: tâjvar (’koronás’), firuzgar (’győzedelmes’); a szóösszetételeket: jahândâr-šâh (’világbíró király’); valamint a jelzős és a birtokos szerkezeteket: šâh-e piruz(gar) (’győzedelmes király’), šâh-e nâmdâr (’híres király’), sazâvâr-e dârande-ye gâh (’az udvar méltó tulajdonosa’), šâh-e delir (’bátor király’), šahryâr-e jahân (’uralkodója a világnak’), melyek kivétel nélkül Xosrow erényeit lajstomolják. A terjedelmesebb leírások – melyek rendszerint a šâh valamilyen konkrét szituációban való viselkedését szemléltetik – Xosrow újabb és újabb pozitív tulajdonságait világítják meg. Már rögtön a történet elején a következő olvasható: be-âb-e vafâ ruye xod-râ be-šost (’Arcát a hűség vizével mosta meg’). Az irán–turáni harcok győzedelmes királya a hűség vizével mossa meg arcát a nyitó jelenetben, előrevetítvén e képpel, hogy Xosrow nemcsak jó király, hanem alattvalói is számíthatnak rá, mint az majd a Bižannal történő események során be is bizonyosodik. Jellemrajzát tovább árnyalja a bajba kerültek, elesettek iránt érzett empátia. Az örmény küldöttség panaszának hatására szíve összeszorul be-dard-e del andar be-picid šâh (’A király szíve fájdalomba összeszorult’), és elszomorodik, mikor Giv fájdalmáról értesült Ġami šod ze-dard-e del-e Giv šâh (’Giv szívfájdalmától szomorú lett a király’).
3.6. Giv, a gozin-e sepâh (’sereg kedveltje’)
Giv szerepe jelen történetben az apai szeretet példázása. Ennek megfelelően az őt jellemző megnyilvánulások egyetlen kivétellel a fia, Bižan, elvesztése által okozott bánat mélységét írják le. Az említett kivétel a gozin-e sepâh (’sereg kedveltje’) birtokos szerkezet, mely Giv harci erényeit emeli ki. Wolff szótárának tanúsága szerint a Šâhnâme egyéb epizódjaiban Giv leggyakrabban mint Giv-e Godarz ’Godarz fia Giv’ és Giv-e delir ’bátor Giv’ fordul elő (Wolff 1965: 744). Az első példa (Giv-e Godarz) egy leszármazást, rokoni kapcsolatot kifejező eżâfe-szerkezet, melyben a Giv mint Godarz fia kerül meghatározásra. E sablon igen sűrűn fordul elő az eposzban. Ha csak az elemzett fejezetet vizsgáljuk, akkor is számos példa hozható: Bižan-e Giv, Gorgin-e Milâd és még sorolhatnám. A másik (Giv-e delir) szintagma egy jelzős szerkezet, melyben Giv egy tulajdonsága, a bátorság kap hangsúlyt. De, mint említettem, jelen történetben Givvel kapcsolatban inkább bánatának és aggódásának szemléletes leírásait olvashatjuk, melyek túlnyomó többsége a narrátor megjegyzése, s ezen kívül a szöveg két pontján saját állapotáról vall Giv. Ez utóbbinak egyikének ismertetése és elemzésére – párduc-hasonlat – a dolgozat egy korábbi pontján sor került, így erre jelen ponton nem térek ki. Ugyanebben a jelenetben, mikor Giv Xosrow levelével megérkezik Rostamhoz, így jellemzi érzéseit Bižan apja:
konun âmadam bâ-deli por omid / do roxsâre zard-o do dide sapid
’Most reményteli szívvel érkeztem / két sápadt orcával és két fehér (vak) szemmel’
A második meṣrâᶜ-ban leírt kép megszerkesztettségére kívánom felhívni a figyelmet, melyben Giv arról vall, milyen állapotban tette meg Rostamhoz az utat. A félsorban a testrészekre jellemző kettősség kihasználásval a párhuzamos szerkesztésre látunk jó példát, melyet tovább finomít, hogy a mindkét testrész jellemzésére egy színnév szolgál, mely érthető szó szerinti értelemben is, de a megelőző főnévhez kapcsolva többletjelentésre tesz szert. Ennek fényében a do roxsâre zard a bánattól sápadt (sárga) arcra utal, a do dide sapid pedig a szomorúságtól megfakult szem képét idézi fel, mely szemben a boldog, csillogó tekintettel színtelen, fehér. Ugyanakkor megjegyzendő, hogy a dide sapid kifejezés jelentése ’vak’ is lehet, s így a kép még komorabb jellemzése Giv lelki állapotának. Az iménti képpel szépen párhuzamba állítható az a narrátori leírás, mely Giv reményteli örömét fejezi ki Rostammal való találkozásakor:
por az ârzu del por az rang ruy / nehâde ze-dide be-rox bar do juy
’A szív tele vággyal, az arc tele színnel / látványától az arcon két folyó lett’
A reménytelenségtől, kétségbeeséstől sápadt arcot (do roxsâre zard) Rostam segítségébe vetett hit színnel telivé, boldoggá varázsolja (por az rang ruy). S ez esetben Giv szeméből már nem az elkeseredés könnyei (xun) hullanak, hanem az öröm könnyeinek patakja lepi el arcát (be-rox bar do juy).
3.7. Afrâsiâb, a šâh-e širgir (’oroszlánelkapó király’)
A turáni király jellemzésére szolgáló megnyilatkozásokat érdemes két csoportra bontani, ugyanis a megnyilatkozó személyétől és Afrâsiâbhoz fűződő viszonyától függően pozitív, vagy negatív megítélésben részesül. A történet egyetlen szereplője szól elismerőleg róla, ez pedig nem más, mint Pirân, Afrâsiâb hadvezére. Megjegyzendő, hogy Pirân közbenjárásának köszönhető, hogy Bižan enyhébb büntetést kapott a tervezettnél, s nem akasztatta fel őt hirtelen haragjában Maniže apja. Pirân mint xosro-parast ’királytisztelő’ van jellemezve a történetben, tehát annak ellenére, hogy az irániak ellensége, erényei elismerést nyernek. A fent idézett jelző (šâh-e širgir) tehát Pirân szájából hangzik el. E jelzős szerkezetben figyelmet érdemel, hogy – mint arról korábban már szó volt – a šir (’oroszlán’) jellemzően Rostam attributuma, kinek epithethon ornansa a šir-mard (’oroszlánember’). Így a turáni hadvezér által használt jelző a mellett, hogy Afrâsiâb harci erényeit általánosságban dicséri, konkrétan utal az iráni sereget támogató Rostammal való szembehelyezkedésére, s a történet további alakulásának ismeretében a konkrét megütközésük eseményét is felidézi. Pirânnal szemben, aki királyát éleseszűnek és értelmesnek (bâ-rây-o hoš) is nevezi, ugyanezen monológjában, az iráni hősök szemében Afrâsiâb rossz fajtájú (bad-gohar) és becstelen (bi-honar). A szerzői intencióból fakadóan (ti. az iráni nép múltja nagyságának megéneklése a cél) a narrátor is ez utóbbi csoporthoz sorolható, tehát a narrátori megjegyzések sem Afrâsiâb erényeit hangsúlyozzák, hanem inkább jellemhibáira mutatnak rá. Jól példázza ezt az a jelenet, mikor a turáni šâh fejvesztve menekül ellensége elől:
bi-afgand šamšir-e hendi ze-dast / yeki asp-e âsudetar bar nešast
’Eldobta kezéből az ind kardot / s felült egy nyugodtabb lóra’
4. Összegzés és kitekintés
Dolgozatom célja annak bemutatása volt, hogy a klasszikus perzsa irodalom első nagy mestere nagyszabású munkájában milyen változatos eszközöket alkalmaz története szereplőinek bemutatására. A vizsgálódásra egy különálló történetet választottam, melynek cselekménye a Šâhnâme egyéb részeinek ismerete nélkül is problémamentesen értelmezhető. Az egyes szereplők jellemét lefestő szövegrészletek elemzése nyomán megállapítható, hogy Ferdowsi igen gazdag eszköztárral rendelkezett e területen. Számos olyan szöveghely került bemutatásra, mely bravúros költői érzékről és gyakorlatról tanúskodik. A költői képek nem egy esetben egy leíráson belül bonyolultan összeszövődnek, egymásra épülnek; máskor előre és vissza utalnak, mintegy párbeszédben állnak egymással. A kiválasztott szövegkorpusz vizsgálata során feltűnt a szereplők jellemzésére gyakran használt összetett szavak változatos megszerkesztettsége, melynek részletes bemutatása szétfeszítette volna jelen dolgozat kereteit, de melyet egy következő tanulmányban érdemes lenne szisztematikusan megvizsgálni.
Források
Mohl, Jules 2008: Šâhnâme-ye Ferdowsi, Tehrân, (1386).
Khalegi-Motlagh, Jalal 1988: Abu’l-Qasem Ferdowsi The Shahnameh (Book of kings), Bibliotheca Persica, New York.
Wolff, Fritz 1965: Glossar zu Firdosis Schahname, Olms, Hildesheim.
Szakirodalom
Frye, Northop 1975: Cambridge History of Iran. Volume 4. The Period from the Arab Invasion to the Saliuqs, Cambridge University Press, (elsősorban a 19. fejezet: The Rise of the New Persian Language).
Hillenbrand, Robert 2003: Shahnama: the visual language of the Persian book of kings, Visual Arts Research Institute, Edinburgh.
Melville, Charles 2006: Shahnama studies, University of Cambridge, Cambridge.
Mohl, Jules 1876: Le Livre des Rois, Imprimerie Nationale, Paris.
Rypka, Jan 1968: History of Iranian Literature, Reidel, Dordrecht-Holland.
Yarshater, Ehsan 1983: Cambridge History of Iran. Volume 3 (I). The Seleucid, Parhian and Sasanian Periods, Cambridge University Press, Cambridge.
Yarshater, Ehsan 1999: Encyclopaedia Iranica, Volume IX., Ferdowsī szócikk, Columbia University, Bibliotheca Persica Press, New York.
[Lektorálta: Jeremiás Éva]
